Halle 1704
1. Mily nagy az Úr kegyelmessége, Van-e ember, kit meg nem hat? Van-e szív, mely mindent feledve, Az Istennek hálát nem ad? Ó, jer őt áldja minden lélek, Ki minket mindig szeretett! Én őt imádom, míg csak élek, Néki mondok dicséretet.
2. Az életet ő adta nékem, őtőle vettem lelkemet. ő tart meg engem kegyelmében, ő vidítja fel szívemet. ő küld rám csöndes nyugodalmat, Nagy hűsége megóv, befed, És jósága, mint égi harmat, Éleszt bennem új életet.
3. Lelkem, nézz ama szebb hazára, Melyet reménnyel várva vársz, Hol bú-bajt, gondot, bűnt lerázva Isten előtt boldogan állsz! Hogy ezt az égi üdvösséget Elnyerhesd te és a világ, Íme, az Isten mit tett érted: Elküldte egyszülött Fiát.
4. Ily nagy irgalom örök Atyját, Az Istent ne szeressem-e? Ne kövessem-e akaratját, Parancsait ne tegyem-e? Meghagyta ő, mit kell követnem, És kijelölte utamat, Hogy teljes szívből őt szeressem, S minden embert, mint magamat.
5. Add, ó, Atyám, hogy nagy kegyelmed Mindig szemem előtt legyen, Így boldogságom lesz tebenned, Életem néked szentelem. Te vagy örömöm édessége, Vigasztalóm, ha búsulok. Légy áldott ég, föld szent Felsége, Néked élek, néked halok!
Christian Fürchtegott Gellert 1715-1769 (német).
Tartalom
