BEVEZETÉS 

Hetven esztendeje, hogy 1911-ben a Dunántúli Egyházkerület kiadta a Keresztyén Énekeskönyvet, közismertebb nevén a Dunántúli Énekeskönyvet. Ez az énekeskönyv egyházunk éneklésének történetében jelentős szerepet játszott. A XIX. századi racionalista énekeskönyvek után ez vette fel ismét a reformáció jeles énekkincsét, és bőven merített a régi magyar énekek tárházából is. Így nemcsak a korábbi századok értékes hagyományát elevenítette fel, hanem olyan énekeket adott a gyülekezeteknek, melyek a reformáció sajátos mondanivalóját hordozták. Ez az énekanyag az elkövetkező évtizedek teológiai és hitbeli megújulása idején alkalmas volt a hitre ébredő evangélikusság érzés- és gondolatvilágának kifejezésére, és felébresztette a gyülekezetek éneklési kedvét is. 

A negyvenes években hazánkban is, külföldön is felmerült az a kívánság, hogy a régi szép énekeket eredeti ritmikus dallamukkal énekeljük. Ezért jelentek meg nálunk a különböző énekfüzetek (Régi Magyar Istenes Énekek 1945, Cantate 1950). Az 1948-ban megjelent református énekeskönyv dallamait már mind ritmikus formában közölte. Mivel a ritmikus dallamokra a régi szövegek nem énekelhetők, nyilvánvalóvá lett, hogy a korszerű éneklés követelményét egyházunkban is csak egy teljesen új énekeskönyv tudja kielégíteni. 

Egyházunk vezetősége az új énekeskönyv elkészítését és bevezetését két lépcsősre tervezte. Elsőként 1955-ben megjelentette a Keresztyén Énekeskönyv új kiadását. A szerkesztők a régiből kétszázhetven éneket kihagytak, ugyanakkor egy kilencvenegy énekből álló gyűjteményt, az úgynevezett Új részt csatolták hozzá. Az Új rész énekeit már a ritmikus dallam kottájával együtt közölték. Ez a kiadás lehetővé tette, hogy gyülekezeteink megismerkedjenek az új énekléssel, de közben az istentiszteleti életben nem állt be törés, mert a változatlanul hagyott énekeket tovább használhatták megszokott dallamukkal. Az Új részt a Békéscsabai és a Szarvasi toldalékos énekeskönyvek kiadásaiba is felvették, mintegy előkészítve azt a jelentős lépést, hogy a jövőben minden evangélikus gyülekezetünk egységes énekeskönyvből énekeljen. Az így elvégzett részleges énekreform elérte célját: gyülekezeteink jó része elsajátította a ritmikus éneklést, s közben fokozódott felelősségérzetük az éneklés tisztaságáért és szépségéért. 

A hatvanas években tovább nőttek a követelmények az énekeskönyvvel szemben. Ebben döntő szerepet játszottak a következők: 

Egyházunk az új társadalmi körülmények között megtalálta és felismerte útját a szolgáló Jézus Krisztus nyomában. Az ökumenikus mozgalmak megelevenedésének hatására az egyházak mind gyakrabban keresték az együttműködés útjait. Egyre több nemzetközi konferencia tette lehetővé a kapcsolatok erősödését a más országokban élő evangélikusokkal is. Hazánkban a zenei műveltség széles néprétegek kincsévé vált. Világszerte új egyházzenei stílusok bontakoztak ki, miközben tovább erősödött az általános érdeklődés a régi századok muzsikája iránt is. Ezek a változások döntően befolyásolták egy új énekeskönyv arculatának kialakulását. 

Egyházunk Országos Presbitériuma dr. Káldy Zoltán püspök javaslatára 1970 decemberében határozta el, hogy az új énekeskönyv szerkesztésére szakbizottságot állít fel. Annak a feladata lesz az 1955-ben megkezdett énekeskönyvi reform teljessé tétele. 

Az érdemi munka 1976-ban kezdődött meg, mégpedig két bizottságban. A szövegi bizottság tagjai dr. Koren Emil elnökletével dr. Bodrog Miklós, Ferenczy Zoltán, Gáncs Péter, dr. Muntag Andor, Túrmezei Erzsébet; a dallami bizottságé Fasang Árpád, Rezessy László, Sulyok Imre és Tóth-Szöllős Mihály voltak. Trajtler Gábor mind a két bizottság munkájában részt vett, azt irányította, a bizottságok munkáját összehangolta, és a szerkesztés adminisztratív feladatait végezte. A bizottságokat külső munkatársak is segítették a szöveg- és dallamírásban: költők, zeneszerzők és természetesen lelkészek is. Közülük itt csak Dóka Zoltán, Scholz László, Szokolay Sándor és Weöres Sándor nevét említjük. 

A szerkesztés munkája során elsősorban a Keresztyén Énekeskönyv énekeit vizsgáltuk meg. A vizsgálat teológiai, nyelvi, költői és prozódiai szempontokat vett figyelembe. Ennek eredményeképpen kerültek a régi énekek részben változatlanul, részben változtatott, részben pedig teljesen új formában az új énekeskönyvbe. Nyolcvan ének korszerűtlen mondanivalója miatt maradt ki. 

Majd a Békéscsabai és Szarvasi Énekeskönyvek anyagából vettünk fel énekeket, hogy ezzel is elősegítsük az új énekeskönyv országos elterjedését. Azután kerestük azokat az énekeket, melyek összeköthetnek bennünket más hazai felekezetekkel, elsősorban is a református testvéregyházzal. (Számos régi dallamunkat úgy formáltuk, hogy velük együtt énekelhessünk.) A külföldi evangélikus énekeskönyvekből is merítettünk, így a német, szlovák, finn, svéd, norvég, dán és amerikai énekkincsből. Kortárs magyar költők legszebb alkotásaiból is válogattunk negyvenhatot, közülük néhányhoz magyar zeneszerzők komponáltak új dallamot. 

Énekeskönyvünk első összeállítását minden egyházmegye Lelkészi Munkaközösségének megküldtük bírálatra. Lelkészeink komoly elemző és kritikai megjegyzéseikkel segítették a bizottságok munkáját. A bírálatok nyomán bizottságaink az egész énekanyagot átdolgozták. Így joggal állíthatjuk, hogy énekeskönyvünk széles körű kollektív munka eredménye. 

Az énekanyag összeállításában korszerűségre törekedtünk. Az énekanyagot több stílusból válogattuk össze. Az énekeket rövidítettük, tömörítettük. Minden ének első verséhez kottát közöltünk. A dallamok egy része megmaradt a gyülekezetek által ismert formában, egy része pedig az eredeti dallamhoz közelebb álló ritmikus formát nyerte el. A dallamok lejegyzését egységesítettük: a mérőütés értéke egy negyed. Az énekek után közölt himnológiai adatokat a Keresztyén Énekeskönyv utolsó kiadásaitól eltérően egyszerűsítettük. Az Énekszerzők, énekfordítók, énekforrások című fejezetben viszont minden birtokunkban levő adatot közöltünk. E jegyzék teljessé tétele még újabb himnológiai kutatás feladata. 

Az istentiszteleti rendeket és a liturgikus énekeket a könnyebb kezelhetőség érdekében az énekeskönyv elejére helyeztük. A liturgikus énekek bővebb választékával a világ evangélikusságának istentiszteleti gyakorlatához közeledtünk. Az istentiszteleti rendek összeállítását dr. Prőhle Károly végezte el. Az Imádságok fejezetét Benczúr László, Ferenczy Zoltán és dr. Hafenscher Károly állította össze. Az énekeskönyvet Dóka Zoltán, az imádságokat dr. Prőhle Károly lektorálta. 

Köszönet mindazoknak, akik az énekeskönyv összeállításán áldozatos munkával fáradoztak. 

Hisszük, hogy ebben a nagy munkában Isten Szentlelke segített, vezetett bennünket. Ő készítse el új énekeskönyvünk útját, hogy örömmel zengjen az ének evangélikus gyülekezeteinkben Isten dicsőségére. 

Budapest, 1981. március hó 

Az énekeskönyvet szerkesztő bizottság